Kategóriák
Tech

Már Magyarországon is elérhető a Revolut új gyerekkártyája

Már Magyarországon is elérhető a Revolut új, gyermekeknek szánt bankkártyája, tudtuk meg a fintech cég hivatalos közleményéből.

“A Revolut Junior azon szülők számára készült, akik szeretnék, hogy gyermekük üzleti készségeket sajátítson el, és megtanulja használni és kezelni a pénzét.” – írják.

A Junior kártyát 7 és 17 éves kor között lehet használni. A fiatalok tranzakcióiért, az app és bankkártya használatáért a szülő vállal felelősséget, technikailag pedig egy alszámlának minősül. A Junior kártyán csak egy pénznem elérhető, méghozzá a főkártya alapértelmezett pénzneme, de ugyanúgy alkalmas külföldön fizetésre, ugyanazon devizakonverziós rátákkal lehet fizetni vagy valutát felvenni.

A Junior kártyák esetében a pénzfelvétel havi 40 fontig ingyenes, utána két százalék díjat számít fel a cég.

Amennyiben a gyermekünk elérné a felnőttkor határát, a kártyát még egy évig, egészen a 19 éves születésnapja előtti napig használhatja, új kártya nem kerül automatikusan kiállításra. Ezt a Revolut appon belüli ügyfélszolgálatán lehet kérvényezni.

(trendline.blog)