Kategóriák
Tech

Berobbant az érdeklődés az okosszerződések iránt

Az Ethereum blokkláncra épülő újonnan létrejött okosszerződések száma márciusban már a 2 milliót közelítette, írja a Dune Analytics elemzőplatform adataira hivatkozva a Coin Telegraph. Ez a korábbi számok megháromszorozódását jelenti.

Az okosszerződések nagy fejlődésbe indultak 2019 óta, új programnyelvek (mint például a Solidity), orákulumok, és a technológia implementálhatóságát bizonyító új platformok jöttek létre. Az egyik ilyen platform, az Augur például azonnali, smart contract alapú tőzsdei kereskedést, sport-és egyéb fogadásokat tesz lehetővé. Pénznemük, az 1 USD árfolyamát lekövető “Augur” névre hallgató stablecoin. A felhasználók a platformon átvehetik a fogadóirodák szerepét, új eseményeket dobhatnak fel, új téteket tehetnek, és a leglényegesebb: mindezt a fogadásban jellemző jelentős bookmakeri haszonkulcsok kikerülésével, és a kriptográfia nyújtotta biztonság nyugalmával.

Az okosszerződések olyan programatikusan leírt feltételekből állnak, melyeknél a szerződéskötéshez szükséges feltételek teljesülésekor az ügylet automatikusan létrejön, így például az eladó azonnal megkapja a pénzt, a vevő pedig az szolgáltatást. Az okosszerződések nyilvános blokkláncokon (mint például az Ethereum) nyilvánosak és visszavonhatatlanok.

A fogadási piacok esete csak egy kézenfekvő alkalmazása az okosszerződéseknek, az élet számos területén forradalmat ígér a technológia. Svédországban például a földhivatali ügyintézés digitalizálása kapcsán dolgoznak a bevezetésén. Egy ingatlan adás-vétel adminisztrációját alapjaiban lehet megkönnyíteni smart contractokkal. Így például kikerülhető számos köztes szereplő, az ingatlanközvetítő, az értékbecslő, a közjegyző, vagy az ügyvéd. A vevő nevére a vételár megfizetése után azonnal átíródik az ingatlan digitális tulajdoni lapja, de más, tetszőleges feltételek, például előleg/letét is megfogalmazható.

Az Ethereum (ETH) árfolyama ugyanakkor jelentős volatilitást mutat. A tavalyelőtt januári bitcoin-őrületben $1400 körüli árfolyamot is elért, jelenleg a $100 – $200 dolláros tartományban ingadozik. A ilyen mértékű volatilitás nem kedvez a befektetőknek sem, így nem véletlenül egyre népszerűbb a fent említett, hagyományos valutához igazodó árfolyamú stablecoinok elterjedése.

(trendline.blog)